Egy újabb vendégposzt következik egyik állandó olvasónk klaviatúrájából. Ezúttal egy prominens épületben történt egy ártatlan délelőtt az alábbi szituáció:

A szokásos reggeli trónolás egyértelmű jelét adta a kávé és a cigaretta fogyasztása közben, így az utolsó korty fekete után be is támadtam a budit. Komótosan letakargattam az ülőkét, egy kisebb adag wc-papírt bele is dobtam, hogy ugye ne csapjon vissza a faromra a víz... Úgy jó 10 perc gubbasztás után gatya fel, csakhogy nem tudtam lehúzni a wc-t, mert nem működött a lehúzó gomb, vagy nem volt a tartályban víz. A szomszéd kabint gyorsan lecsekkoltam, hogy véletlenül nincs-e elzárva a víz, vagy akármi, de nem. Ott tökéletesen működött.

Gyors filózás után, hogy hogyan is húzhatnám le a termést, mert ugye ott nem hagyhatom, eszembe jutott a takarítók "Manyika" felirattal ellátott felmosóvörde a dohányzóban. Irány a vödörért! A mosdóban persze a csap alatt nem tudtam feltölteni a vödröt, mert az nagy volt, a csap meg kicsi, így irány a nagy budi a díszteremmel szemben. Felmosóvödörrel a kezemben át egy kínai delegáción... Nagy nehezen megtöltöttem vízzel, és visszafelé persze, hogy az elnökkel, az alelnökkel és a kínai delegáció egy tagjával futottam össze. "Nincs itt a tolmács, segíts kérlek körbevezeni!" - hangzott az elnök szájából a kérés. Továbbra is felmosóvödörrel a kezemben álltam, miközben a szeretetcsomag még mindig ott bűzölgött a legutóbbi észlelési helyén....

A fényképezőgépre hivatkozva, hogy márpedig most készíteni kell néhány képet is, sikerült meglépnem, és így öblíthettem le végre a szart. Happy End.

.

.

- És ha valaki rátalált volna? - érdeklődtem ismerősömnél.

- Azt a kabint bezártam kilincsre, a másikat meg kinyitottam. Tudod, pszichológia. Amikor nagyon kell vécézni, az egyszerűbb utat választja az ember, tehát a nyitott ajtót. Így bíztam abban, hogy nem találják meg.