Az alábbi kis szösszenet egy ismerősömmel történt. Mielőtt azt gondolnátok, hogy persze, persze, leszögezem: nem, nem én vagyok e történet főszereplője. Komolyan!

Hősünk mindig is kalandvágyó volt. Kipróbált mindent, amit az élet az útjába sodort, nem riadt vissza semmitől. Na bumm, kíváncsi típus volt - máig az. Egy szép napon, menetrendszerű trottyantása előtt álmodott egy merészet: tükröt fogott a kezébe, azzal ült be a 1,5 négyzetméteres, elszigetelt lakrészébe. 

S hogy mihez kellett a tükör...? Ugye, nem mondok újat azzal, hogy dolgunk végeztével szeretünk visszanézni. Szeretjük megtudni, mi újság. Érdeklődve vizsgáljuk meg termékünket, amelyből fontos konklúziókat vonhatunk le, betekintést nyerünk bélrendszerünk egészségi állapotába, szerencsésebbek pedig akár viszont is láthatják az előző este elfogyasztott pizzafeltétet, esetleg pöttöm dinnyemagokat.

Emberünk ezúttal nem érte be ennyivel. A magához vett tükörrel követte nyomon azt, hogyan bújik elő a barna kis macika odújából, mi természeti jelenség játszódik le odalent. 

Ennek mintegy 15 éve, akkoriban, frissen (még melegében) újságolta el ezt nekem. Kitörölhetetlen (sicc!) nyomot hagyott életemben, és most én jól le is írtam, megőrizve ezt az emléket az örökkévalóságnak.