Régi munkahelyemen történt. Mindig vicces kollégám tréfájának lettem ártatlan áldozata. Történt ugyanis, hogy nem bírtam tovább tartani a tarthatatlant, kénytelen voltam félrevonulni.

A melóhely mosdójában 2 szarható kabin volt, én az általunk "egyesnek" becézett fülkét választottam. Csendesen végeztem a dolgomat, nesztelenül, mit sem sejtve, milyen kaland áll előttem. Az amerikai típusú, egylégterű irodában ilyenkor a legtöbb ember tudta, mi folyik odabent... A klozetba rengeteg zaj szűrődött be, azt is lazán lehetett észlelni, ha valaki közeledett. És hát közeledett is Mr. L. Természetesen nem üríteni érkezett, dehogy! Beosont és lekapcsolta a villanyt...

Na most egy olyan probléma adódott ezzel, miután ablak sem volt, hogy nem láttam. Az ablakhiány végett ugye nem csak a szag nem bírt távozni rendszeresen idő előtt, hanem természetes fényben sem csodálhattuk meg soha a WC-papíron megcsillanó gyönyöröket. Így teljes sötétségben gubbaszthattam ott egyes egyedül: Mi legyen?

Várjak, míg valaki bejön? Rendben - 1 percig bírtam... A maroktelefon nyújtotta fény ugyan némi életet lehelt a sötétségbe burkolózó ájerbe, de még sem volt arra elegendő, hogy megállapítsam: vajon végeztem-e az ülve tisztálkodással avagy még le kell tépnem néhány kockát a gurigából.

Letolt gatyával - ahogy illik -, megkockáztatva azt, hogy valaki éppen betoppan, kislattyogtam a lámpáig és felkapcsoltam azt. Kitágult pupillával ügettem vissza a helyemre, hogy ellenőrizzem, mehetek-e újra a munkaállomásomra. Ha akkor nyitott volna be valaki, egy riadt tekintetű, térdig letolt gatyával, félig szaros seggel vonagló alakot látott volna hátulról. De megúsztam!

Az egész rövid idő alatt lejátszódott, persze többnek tűnt. Fogytam hirtelen 2 kilót, s ebben nem csak a tojás segített. Végre kijutottam a klotyóból, s magányos ürülésemet követően közösen örültünk. Jót röhögtünk :-)