Következzen most egy vendégposzt! Eme kurrens árut egy hölgy barátunk, magát Kakafóniának elkeresztelvén alkotta meg számunkra. Fogadjátok szeretettel!

A nők elvileg nem kakilnak. A szépek meg pláne nem. Nos, munkahelyi történetem főszereplője aligha tartozik az utóbbi kategóriába, ezért talán megbocsátható, amit tett.

Gyakran pisilő típus vagyok, így nem telt el úgy műszak, hogy legalább kétszer-háromszor meg ne látogattam  volna az illemhelyet. Ez nálunk, csajoknál csöppet sem rendkívüli, tehát fölösleges prosztatagondok miatt aggódni.

Egy ízben éppen vígan csorgattam, valagamat masszív terpesz segítségével tisztes távolságban tartva a sok ülep által érintett vécécsészétől. Valaki szélsebesen föltépte a mellettem lévő fülke ajtaját – kettő volt, még jó, hogy nem azét, amelyikben ügyködtem –, majd végbele hívó szavának engedelmeskedve páratlan hangeffektusok közepette engedte szabadjára a kikívánkozó salakanyagokat. Közben nyögött néhányat, gondolom, méretes
kábelt hozott világra. A produktum aromája tizedmásodpercek alatt betöltötte az apró helyiséget, de kíváncsiságból mégsem távoztam a sliccem felhúzása után. Érdekelt, ki trónol a másik vécében.

A sors azonban hamar revansot vett a kíváncsiságom miatt: a másik hölgy hirtelen fölkapta a légfrissítőt, és egy fél flakon tartalmát felküldte az apró mosdó atmoszférájába. A fülkéket csak egy kétméteres műanyag fal választotta el egymástól, így ami a szagokat illeti, jóban-rosszban osztoztunk. Alkalmi toalett-társam ügyetlen célzásának köszönhetően viszont csaknem az egész művirágillat-felhő a fejemen landolt, s mire észrevettem, a ruhámra is mélabúsan ráereszkedett.

A tettes távozása után még tíz másodpercig álldogáltam a tömény orchideával fűszerezett fekália bűzében, majd emelt fővel, az aromát magam után húzva visszacaplattam a helyemre. A penetráns végtermék kibocsátója pedig a fülem hallatára közölte a vőlegényével: „Jaj, drágám, én csak hugyoztam egyet!”