Szarni menni szégyen. Vagy legalábbis kellemetlen, ha kiderül. Amikor útban a klozet felé megkérdezik a munkatársak utazásom célját, s rávágom, hogy kakálni tartok, rögtön megkapom, hogy túl sok volt ez az információ. A munkahelyen ezért a legtöbben igyekeznek titokban csinálni. Én sem vagyok kivétel.

Néhány perce történt a legfrissebb kaland. A férfi vécénk úgy van kialakítva, hogy a magunkra zárható ajtó alja szabadon engedi láttatni az ígéret földjére belépőnek az éppen székelő delikvens cipőjét. Mivel évek óta együtt dolgozunk és nem is vagyunk olyan sokan, nagyjából be lehet lőni a cipő látványából, hogy épp melyik dolgozó küszködik a világra hozatallal.

Esetemben túl voltam a legnehezebb pályaszakaszon, s már nyúltam a papírért, amikor hallottam az ajtó nyitásának zaját és a titokzatos idegen lépteit a piszoár felé. A megkezdett műveletet azonnal megszakítottam (nem akartam, hogy hallja a törlésemet) és egy helyben állva csendben vártam, amíg munkatársam végez a saját dolgával (ő nem láthatta, hogy állok az ajtó mögött, hisz csak a cipőm kandikált kifelé).

Nekem hosszú perceknek tűnő kínos csend után alig vártam, hogy végezzen és én is befejezhessem nyugodtan a küldetésemet. Felmerül a kérdés: miért nem töröltem, amíg a pisilő úr barátnője/felesége/szeretője legjobb barátjával fogott kezet? Nos, azért, mert ha kijövök a kabinból, azonnal felfedem a kilétem és hogy mit csináltam néhány másodperccel ezelőtt, ami aligha tesz jót a renomémnak.

Szerintetek túlspilázom? Ti hogy vagytok ezzel?